Mit tegyünk, ha lerobban az autónk?

Autópályán, ha lerobban az autó, de még gurul, akkor kapcsoljuk be a vészvillogót, és húzódjunk a leállósávba. Szerencsés esetben sikerül elaraszolni valamelyik pihenőig vagy benzinkútig, ahol sokkal nagyobb biztonságban vagyunk, mint az autópálya szélén. 

Ha mégis a leállósávban kényszerülünk megvárni az autómentőt, akkor húzzunk magunkra és utasainkra sárga láthatósági mellényt, ami az autó kötelező tartozékai közé tartozik. 
Szálljunk ki és vegyük elő a szintén kötelező tartozék elakadásjelző háromszöget, majd állítsuk is fel olyan távolságra a lerobbant autó mögött, hogy az elromlott járművet a többi jármű vezetője kellő távolságból, időben észlelhesse. 
 Közben az utasok is szálljanak ki az autóból és mindenki menjen a szalagkorláton túli, biztonságos területre, mert csak ott lehet biztonságban megvárni a segítséget.
A statisztikák szerint körülbelül 20 percet élnek azok, akik a leállósávban várakoznak az autómentőre! 
Kisebb forgalmú utakon, vagy lakott területen már nem vagyunk akkora veszélyben, de ha az úton állunk, akkor ezeken a helyeken sem árt kirakni a háromszöget.
A fenti teendők elvégzése után kezdhetünk neki a lerobbant autó hibafeltárásához, vagy ha nem értünk hozzá, akkor a megfelelő, korrekt autómentő kereséséhez.


Ha autómentőt kell hívnunk, akkor többek között az alábbi adatokat kell megadni az autómentőnek:
1. A lerobbant autó pontos helyét kell meghatároznunk. Ha nem tudjuk pontosan behatárolni az autó helyzetét, akkor nagy segítséget nyújt a telefonunkon lévő GPS, mivel minden GPS térképen van "Helyzet megosztása", vagy "Pozíció megosztása" funkció, amit a térkép menüjében találunk. A pozíciónkat küldjük el a kiszemelt autómentősnek SMS- ben, Viberen, vagy bármelyik üzenetküldési lehetőségen keresztül, mert ezután az autómentő méterre pontosan Önökre fog találni.
2. Az autómentőnek tudnia kell a lerobbant autó utasainak a számát, mert a legtöbb autómentő csak kettő utast tud befogadni. 
Ha a lerobbant autóban utasok is vannak a sofőrön kívül, akkor érdemes terepjárós autómentőt keresni, mert azok többnyire 5-7 személyesek, és sokkal kényelmesebbek az autómentő teherautóknál.
3. Közölni kell az autómentővel az autó súlyát és típusát. Az önsúlyt megtaláljuk a forgalmi engedély "G" pontjában. Tapasztaltabb autómentős már az autó típusának ismeretében tudja az autó önsúlyát, amit lényegesen megnövelhet az autóban lévő utasok és csomagok tömege is. 
A legtöbb autómentő teherautóra maximum 1300 - 1500 Kg terhelést tehetünk, hogy az összsúlya ne haladja meg a 3.5 tonnát, ezért többnyire csak kisebb autók biztonságos szállítására alkalmasak. 
Amennyiben közepes méretű, vagy nagyobb autót kell szállítani, akkor megint csak érdemes terepjáró autómentőt hívni, mert azok másik terepjárót, nagyobb személyautót, kisbuszt és furgont is tudnak menteni akár 2.8 tonna raksúlyig, amibe nem számít bele az utasok súlya. 
Az autó szállítása szempontjából a fenti paraméterek nagyon fontosak!
4. A következő fontos információ, hogy az üzemképtelen autó kerekei gurulnak e. Balesetkor előfordul a futómű sérülése, minek következtében egy vagy több kerék kifordul, kitörik, vagy nem képes forogni. Az újabb típusú autóknál elég egy elektromos probléma ahhoz, hogy ne tudjuk kioldani a kéziféket, vagy ne tudjuk "N" állásba tenni az automata váltót. Ilyen esetekben speciális autómentő felszerelésekre van szükség, mint például a gurító kocsi, amit a forgásképtelen kerekek alá szoktunk elhelyezni emelő segítségével, és ezekkel ki tudjuk küszöbölni a beállt kerekek által okozott nehézségeket.

Balesetmentes közlekedést kíván önnek a Hazaviszlek Autómentő!

Szolgáltatási területeink:

Bikázás

Autómentés és Autószállítás Magyarországon

0-24 Autómentés Csepel, autómentő Pesterzsébet, autómentés Ferencváros és autómentő Soroksár, non stop autómentés Budapest

0-24 autómentés és autószállítás Gyál - Vecsés - Üllő

0-24 Autómentés és Autószállítás Horvátországból

0-24 Autómentés és non stop Autószállítás Alsónémedi - Ócsa - Felsőpakony

0-24 autómentő Alsónémedi - Non stop autómentés Alsónémedi

0-24 autómentő Budapest - Non stop autómentés Budapest

0-24 autómentő Bugyi - Non stop autómentés Bugyi

0-24 autómentő Dabas - Non stop autómentés Dabas

0-24 autómentő Délegyháza - Non stop autómentés Délegyháza

0-24 autómentő Dunaharaszti - Non stop autómentés Dunaharaszti

0-24 autómentő Dunavarsány - Non stop autómentés Dunavarsány

0-24 autómentő Felsőpakony - Non stop autómentés Felsőpakony

0-24 autómentő Ferencváros - Non stop autómentés IX. kerület

0-24 autómentő Gyál - non stop autómentés Gyál

0-24 autómentő Halásztelek - Non stop autómentés Halásztelek

0-24 autómentő Ócsa - Non stop autómentés Ócsa

0-24 autómentő Inárcs - Non stop autómentés Inárcs

0-24 autómentő Lajosmizse - Non stop autómentés Lajosmizse

0-24 autómentő M0 - Non stop autómentés M0

0-24 autómentő M1 - Non stop autómentés M1

0-24 autómentő M3 autópálya - Non stop autómentés M3 autópálya

0-24 autómentő M5 autópálya - Non stop autómentés M5 autópálya

0-24 autómentő M6 autópálya - Non stop autómentés M6 autópálya

0-24 autómentő M7 - Non stop autómentés M7

0-24 autómentő Pest Megye - Non stop autómentés Pest megye

0-24 autómentő Pesterzsébet - Non stop autómentés XX. kerület

0-24 autómentő Ráckeve - Non stop autómentés Ráckeve

0-24 autómentő Soroksár - non stop autómentés XXIII. kerület

0-24 autómentő Szigethalom - Non stop autómentés Szigethalom

0-24 autómentő Szigetszentmiklós - Non stop autómentés Szigetszentmiklós

0-24 autómentő Taksony - Non stop autómentés Taksony

0-24 autómentő Üllő - non stop autómentés Üllő

0-24 autómentő Vecsés - Non stop autómentés Vecsés

0-24 autómentő XXI. kerület Csepel - Non stop autómentés Csepel XXI. kerület

Autómentés és autószállítás Dunaharaszti - Taksony - Szigethalom - Szigetszentmiklós

Non Stop autómentés és autószállítás Dunavarsány - Délegyháza - Bugyi

Autómentés és Autószállítás külföldről

0-24 Autómentés és Autószállítás Horvátországból

Autómentés Ausztriából

Autómentés Csehországból

Autómentés Szlovákiából

Autómentés Németországból